Koszorúzással emlékeztek meg Békéscsabán az aradi vértanúkról

1849. október 6.-a történelmi jelentőségű dátum a kelet-közép európai népek életében. Hagyományosan az 1848-49-es forradalom leverése utáni Aradi Vértanuk kivégzésére emlékezünk, a 13 tábornokra, akik életét adták a magyar szabadságért úgy, hogy a magyar forradalomhoz különböző társadalmi és etnikai háttérrel csatlakoztak. Minden évben szomorúan emlékezünk erre az eseményre.
Békéscsaba Megyei Jogú Város lakossága 2019. október 6.-án rótta le kegyeletét a Vértanúk és emlékük előtt, nem utolsó sorban azért is, mert az eseményre való megemlékezés nemcsak a múltra utal vissza, hanem egy nemes összefogás szimbóluma is, amikor a közös kihívások, a közös érdek, a szabadság szeretete arra késztetnek, hogy mindnyájan összefogjunk, és együtt haladjunk a fejlődés göröngyös útján.
Ezen az estén az Aradi Vértanúk Ligetében koszorúk elhelyezése, valamint a Csabagyöngye Kulturális Központban Szarva Péter polgármester úr ünnepi beszéde után egy megható és nemes táncszínházi produkciónak lehettünk tanúi, az aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes előadásában. A Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Karát dr. Máthé Ilona lektorátusvezető főiskolai docens képviselte.


Fotó: www.behir.hu

Szervezeti egység: 
Gazdasági Kar
Kategória: 
Hírek